Kategória:
Helyi téma, Város hírei
Létrehozva:
2022-03-10 19:55:28
Cikk írója:
10kerulet BudapestHirdetője
Ízraelita temető

Izraelita temető
A zsidó hit szerint a sírból kinövő növények az elhunyt testéből nőnek, ezért gazt irtani,
fákat kivágni nem szabad. A temető egyes részei ezért őserdőre emlékeztető, elvadult
növényzettel rendelkeznek, alig megközelíthető, emberléptékű sírkövekkel.
A Kozma utcai izraelita temető, régies nevén Rákoskeresztúri zsidó temető Budapest X.
kerületében, az Új köztemető mellett nyílt meg 1893-ban. Nevét a Kozma utcára nyíló
bejárata után kapta. A régi temetők beteltek, és felszámolásuk miatt szükségessé vált
egy központi izraelita temető létrehozása.
Története:
1891-ben épült fel a monumentális fehér ravatalozó, Freud Vilmos tervei alapján,
melynek bejáratát Stróbl Alajos oroszlánjai díszítik. Külön férfi és női ravatalozó
helységei vannak az épületnek.
Az első temetések a Váci úti temetőből áthozott nagyszámú exhumálttal kezdődtek.
Ekkor létesült az első rabbi-parcella is, melyben a olyan emblematikus zsidó rabbik
kaptak helyet, mint Oppenheimer Simon Ben Dávid, a rabbitanács vezetője,
Wahrmann Izrael hitoktató vagy Kunitzer Mózes budai főrabbi.A temető ma a Budapesti
Zsidó Hitközség gondozásában működik, ami a Magyarországi Zsidó Hitközségek
Szövetsége tagja. 1927-ben választották le a Kozma utca menti, Új köztemetőtől távolabbi
végéből a Gránátos utcai izraelita temetőt az ortodox izraeliták számára.Az 1970-es évekig
csak koporsós temetéseket engedélyeztek ide, mikor is az Állami Egyházügyi Hivatal
gyakorlatilag utasította a temetőt, hogy egy elhamvasztott, nem vallásos személyt is ott
helyezhessenek örök nyugalomra (aki ezt kérte). Azóta is történnek urnás temetések.
2011 novemberében egy feljelentés nyomán a temető pénzügyeit vizsgáló nyomozás indult,
a temetkezések körüli korrupció (pl. részben, vagy egészében zsebbe fizetett temetések)
felderítésére. Ennek kapcsán december 1-jén házkutatást tartottak a Budapesti Zsidó
Hitközség irodáiban és a temetőben is, ahonnét többes könyvelésre (egy valódi és egy a
hatóságoknak vezetett könyvelésre) és ennek kapcsán sikkasztásra utaló dokumentumokat
találtak és foglaltak le.
Városi magazin cikkek






Kiemelt ApróHirdetések




További kiemelt ApróHirdetések »