Szent László templom

Kategória:
Helyi téma, Város hírei

Létrehozva:
2022-03-10 20:05:08

Cikk írója:
10kerulet BudapestHirdetője


Szent László templom


Szent László templom


Lechner Ödön tervei alapján készült, 894 és 1899 között, eklektikus-szecessziós stílusban.

A tervező a franciaországi korai román kori és gótikus stílus jegyeit ötvözte reneszánsz,

barokk, perzsa és magyar népi elemekkel, mesterien egységet létrehozva.

1893 szeptemberében készítette el Lechner Ödön a végső (ötödik), megvalósult tervet.

Tömegében a Barcza-féle neogót arányokat érvényesítette a mester (a templom belső

tere 2000 főt képes befogadni, 50 méter hosszú és 23 méter széles, ebből a főhajó 9,

belső magassága 23 méter). Elrendezése a francia középkori építészetet adja.

A templom 1894 és 1899 között épült Lechner Ödön kivitelezésében, eklektikus-

szecessziós stílusban: a tervező a román, a gótikus, a reneszánsz, a barokk, a perzsa

és a magyar népi stílusokat ötvözte, s így született meg egy egységes templom.

Az épület északnyugat-délkeleti tengelyben áll, a nagy, hatszögletes harangtorony 

hangsúlyos, amely a főhomlokzat előtt áll, és földszintjén árkádos előcsarnok a bejárat.

Mellette két lépcsőtorony, a homlokzat szélein a harangtoronyhoz hasonló, de jóval

alacsonyabb kialakítású, kupolás tornyok, a tetőgerincen pedig az újonnan pótolt 

huszártorony magasodik, a szentély két oldalán pedig kör alaprajzú apró tornyocskák.

Felhasznált anyagok:

  • vörös márvány
  • 67 variánsú mintázott téglák
  • színes mázas tetőcserepek
  • Zsolnay porcelángyárban készült pirogránit épületdíszek

Róth Miksa alkotásai a bejáratok fölött elhelyezkedő mozaikok. Az előcsarnokban a

Feltámadt Krisztus mozaikja, a délnyugati oldalsó bejárat fölött Magyarok Nagyasszonya

kép látható felirata: Patrona Hungariae, Szűz Máriát ábrázolja a gyermek Jézussal.

A főtorony árkádjai fölött egy-egy angyal magasodik, a mindhárom alatt, a háromszögű

oromzatban egy-egy Istenszem-motívum. A főhajó főpárkányával egy vonalban a tornyon

kőbábos erkély helyezkedik el, melynek ajtaja szamárhátíves. A torony hat oldala közül

felváltva hármon toronyóra, hármon üvegablak az órapárkányokban. A torony falazata

háromszögű oromzatos végződése fölött, nyújtott kupolatest és karcsú laterna.

1897. augusztus 17-én szentelték fel a keresztet és 1900. június 27-én (László-nap)

az egész templomot, azonban már 1899. április 2-án birtokba vehették az épületet a

hívők. Az épület Budapest ostroma alatt súlyos károkat szenvedett, s 1957-ben még a

huszártorony is leégett. 1991-ben kapta vissza műemléki védettségét, s 1994-ben

fejeződött be az 1974-ben kezdődött teljes felújítás. A templom jelenleg a Kőbányai

Önkormányzat tulajdona. Ma a templom nemzetközileg védett épület besorolást kapott,

s szerepel az UNESCO világörökségi várományos listáján, a „Lechner Ödön független

premodern építészete” részeként.

A templom belseje[szerkesztés]

A külső cserépdíszek és a templom belsejében lévő oltárok, szószék és keresztelő

kút a Steindl-tanítvány Tandor Ottó műegyetemi tanár tervei alapján készültek el.

A belső legdíszesebb, leggazdagabb alkotása a csipkekupolás hangvetőjű szószék,

amelyen angyalok és a 12 apostol látható. Szent László főoltára (pirogránit), benne

a Szent Lászlót ábrázoló olajfestmény, Roskovich Ignác alkotása 1899-ből; plasztikai

díszítését Marhenke Vilmos készítette. A pótolt, Róth Miksa által alkotott, színes

üvegablakok: a szószék felőli, evangéliumi oldalon a következő szenteket ábrázolja:

Szent József, Nepomuki Szent János, Szent Sára, Szent György, Szent Vince, Szent

Anna, a vele átellenes, ambó felőli leckeoldalon Alexandriai Szent Katalin, Krisztus

megkeresztelkedése, az Angyali üdvözlet és Szent László van. A kereszthajó délnyugati

végfalán a napkeleti bölcsek hódolata, az északnyugatin Szent István királyunk

megkeresztelkedése látható. Az eredeti falfestés Scholtz Róbert, a lakatosmunka

Jungfer Gyula és Lepter János, a belső szobrászmunka Oppenheimer Ignác alkotása.

A bejáratnál nagy magasságban elhelyezett kórus, rajta a Rieger Ottó által 1899-ben

tervezett, 3 manuálos, 34 regiszteres (op. 664) orgona.

 

 

Városi magazin cikkek

További magazin cikkek »

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »